A Magyar Villamos Művek egykori Jedlik-díja

Dienes Géza

A Magyar Villamos Művek egykori Jedlik-díja

Jedlik Ányos-díj

Alapítva: 1986

Alapító: a Magyar Villamos Művek

A Magyar Villamos Művek Tröszt Igazgatótanácsa és Szakszervezeti Bizottsága közérdekű kötelezettségvállalási célból indíttatva, a magyar erősáramú elektrotechnika egyik megteremtőjének, a dinamó feltalálójának, a fiatalok ezrei kiváló nevelőjének emlékére díjat alapított, amely először 1987. év augusztus 20-a alkalmából került kiadásra.

„A díjban – amelyből évente három volt kiadható – a magyar villamosenergia-rendszer egészére, vagy egyes szakterületeinek teljes összefüggéseire kiterjedő műszaki-gazdasági célokat megvalósító kiemelkedő alkotó tevékenységet, vagy életpályát felmutató, a Magyar Villamos Művek Tröszt, illetve az irányítása alatt álló vállalatok dolgozói, nyugdíjasai, szocialista brigádjai, vagy egyes feladatok megoldására létrejött munkacsoportjai, illetve a magyar villamosenergia-rendszer nemzetközi együttműködésében kimagasló tevékenységet folytató külföldi állampolgárok részesülhetnek.”

Az MVMT által első ízben 1987. augusztus 20-a alkalmából kiadott díj – azon kívül, hogy emléket kívánt állítani a tudósnak és az egyetemi tanárnak – a Tröszt működésével kapcsolatos kiemelkedő műszaki-gazdasági alkotó tevékenységet vagy életpályát is jutalmazta. Augusztus 20-a pedig a magyarországi faluvillamosítási korszak 1963. augusztus 20-i befejezésére emlékeztet.

A díj oklevélből, emlékplakettből és meghatározott pénzösszegből állt. 1987–1989 között 14 díjat adtak ki.

A díjazottak névsora:

1987

  • Forgács János okleveles mérnök, Országos Villamos Távvezeték Vállalat
  • Horváth András okleveles mérnök, a Villamos Erőmű Tervező és Szerelő Vállalat főosztályvezetője
  • Résch Pál okleveles mérnök, a Magyar Villamos Művek Tröszt főosztályvezetője

1988

  • Bódi Béla okleveles mérnök, a Gagarin Hőerőmű vezérigazgatója
  • Dienes Géza okleveles mérnök, a Magyar Villamos Művek Tröszt főosztályvezetője
  • Schiller János okleveles mérnök, a Magyar Villamos Művek Tröszt vezérigazgatója

1989

  • Meiner József és munkacsoportja, Országos Villamos Távvezeték Vállalat
  • Dr. Tombor Antal okleveles mérnök, Magyar Villamos Művek Tröszt
  • Varga Sándor okleveles könyvvizsgáló, a Magyar Villamos Művek Tröszt főosztályvezetője

1990

  • Dr. Boczor István, Magyar Villamos Művek Tröszt
  • Molnár József okleveles mérnök, a Budapesti Elektromos Művek főosztályvezetője
  • Szabó Antal okleveles mérnök, a Déldunántúli Áramszolgáltató Vállalat vezérigazgató-helyettese
  • Vámos György, a Budapesti Erőmű Rt. igazgatója
  • Dr. Veszely Károly, a Pécsi Erőmű Rt. igazgatója

1991-től kezdve a Jedlik Ányos-díjat nem adták ki.